CÉGBEMUTATÁS
A Totál Szerviz Kft. 1990 áprilisában magáncégként alakult. Tevékenységét idegen telephelyen, bérelt műhelyben tudta elkezdeni. Itt szívós, és minőségben elkötelezett munkával növelte piaci részesedését az emelőgép értékesítés, javítás és szervizelés területén.
A cég vevőszolgálati partnere volt a Car- Ker gépimportőr vállalatnak, mely a bolgár és csehszlovák villástargoncákat és emelőgépeket forgalmazta. A garanciális és azon túli szerviz szolgáltatások a Dél-Alföld megyéire, így Csongrád, Bács-Kiskun, Békés és Szolnok megyére koncentrálódtak.
1992-ben a cocom lista feloldása után robbanásszerű technológiai fejlődés indult meg Magyarországon, mely magával hozta a korszerű nyugati és japán gyártmányú targoncák elterjedését. Ezen emelőgépek elektronizációja jelentősen bonyolultabbak lettek, rendszerbe kerültek a fedélzeti komputerrel vezérelt gépek, ami miatt munkatársaink képzése kezdetét vette, mely a mai napig tart…..és soha nem lesz vége.
1995-től Hódmezővásárhelyen megvásároltuk a mai napig központunkként üzemelő Szt. István tér 9. alatt lévő telephelyünket, ahol kialakítottuk a minden műszaki problémára biztos háttért nyújtó műhelyeinket, valamint valamennyi targonca típust lefedő alkatrész forgalmazó üzletünket. A folyamatos ellátást német, holland, belga és japán partnereink biztosítják.
1997-ben a cég Kecskeméten zöldmezős beruházással létrehozott egy javító-kereskedelmi bázist, amit észak Bácska dinamikus fejlődése tett indokolttá.
Mára 30 munkatársunkkal és 14 szervizautóval szolgáljuk ki ügyfeleinket. Jelenlétünk a fent említett négy megyében a legerősebb, de az ország egész területén vállalunk munkákat.
Minőségi munkánk elismeréseként 2008-ban elnyertük a Dél Magyarország és a Szegedi Tudományegyetem Gazdasági Presztízs Díját, az Év Vállalkozása kategóriában.